„Aki engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” (Jn. 14:21)
„Az Üdvözítő ismerte tanítványainak jövendő sorsát. Látta az egyiket keresztre feszítve, a másikat a tenger magányos, sziklás szigetére fogolyként száműzve, ismét másokat üldözötten, megkínzottan. Ígéretével bátorította, vigasztalta őket. Kijelentette, hogy minden nyomorúságban velük lesz. Ez az ígéret máig sem veszített az erejéből és jelentőségéből. Az Úr ismeri az őt követők életét. Mindazokat, akik börtönben vagy száműzetésben sínylődnek érette, megvigasztalja jelenlétével. Ha tanítványát az igazság miatt igazságtalan törvényszék elé idézik, akkor ő ott áll mellette. Minden igazságtalan vád, amely az övéit éri, őt is éri. Tanítványai személyében Krisztust is megbántják. Ha valaki gyalázatot szenved őmiatta, az ő isteni jelenlétének tudata legyen a vigasza. Ha valaki halált szenved érette, ahhoz így szól: »Én vagyok az Élő, pedig halott voltam, és ímé élek örökkön örökké és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. Az érettem feláldozott életet megőrzöm az örök életre.«
Mindenkor, mindenütt, minden nehézségben és szenvedésben, ha a jövő sötétnek és kétségbeejtőnek tűnik is, Isten elküldi a Vigasztalót, a Szentlelket. Körülményeink elválaszthatnak barátainktól, de semmi sem választhat el bennünket a mennyei Vigasztalótól. Bárhova megyünk is, bárhol is tartózkodunk, mindenütt, állandóan mellettünk van, hogy támogasson, erősítsen, segítsen és bátorítson.” (Jézus élete, Ne nyugtalankodjék a ti szívetek c. fejezetből)
