A házról házra járó hívő által a Lélek maradandó benyomást gyakorol

„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (Ésa 52:7)

Az alázatos, forró imádságok jobban előmozdítanák kiadványaink elterjedését, mint a világ legdrágább képei. Ha munkásaink figyelmüket arra irányítanák, ami igaz, élő és valóságos, ha imádkoznának a Szentlélekért, hinnének és bíznának benne, akkor megnyílnának annak erőteljes, mennyei árjai és helyes, maradandó befolyással lennének az emberi szívekre. Imádkozzatok és dolgozzatok, dolgozzatok és imádkozzatok hát, s az Úr együtt fog működni veletek.

Minden házról házra járó munkásnak határozottan és állandóan szüksége van az angyalok szolgálatára, mert olyan fontos munkát kell elvégezniük, melyhez a saját erejük kevés. Akik újjászülettek, és készek arra, hogy a Szentlélek vezesse őket abban, hogy tennivalóikat krisztusi módon tegyék meg; akik úgy dolgoznak, mintha látnák, hogy a mennyei világ őket szemléli, azokat szent angyalok fogják kísérni és vezetni, előttük mennek az emberek otthonába, hogy elkészítsék előttük az utat…

Amikor az emberek felismerik, hogy milyen időben élünk, úgy fognak dolgozni, mintha a menny szeme láttára dolgoznának. A házról házra járó munkás úgy nyúl ezekhez a könyvekhez, mint amelyek fényt és erőt adnak a léleknek. Magába fogja szívni e könyvek lelkületét és szívvel-lélekkel végzi a munkát, hogy bemutassa azokat az embereknek. Ereje, bátorsága és sikere attól függ majd, hogy a könyvekben bemutatott igazság mennyire járta át saját tapasztalatát és épült be jellemébe. Ha azok hatására saját élete is átalakult, akkor indulhat el, hogy a könyvekkel másoknak is bemutassa a szent igazságot, melyet elvisz és helyet talál annak az otthonokban. Isten Lelkével betöltve mély és gazdag tapasztalatokat fog szerezni és a mennyei angyalok sikeressé teszik őt munkájában. (Australian Union Conference Record, 1901. május 1.)

Ellen G. White

Ellen White
Ellen White
Az Istennel való közösség elősegíti a jó gondolatokat, a nemes törekvéseket, az igazság tiszta megértését és magasztos tervek készítését. Azokat akik ilyen formán lelküket Istenhez kötik, Ő elismeri fiainak és lányainak. Ök, folytonosan, feljebb és feljebb emelkednek, Istent és az örökkévaló dolgodat világosabban látják, addig, amíg Isten őket is a világosság és a bölcsesség csatornájává tudja váltóztatni a világ számára.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video