„Leromboljuk az okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak,” (2Kor 10:5)
Az Úr pontosan úgy tisztítja meg a szívet, ahogyan mi kiszellőztetünk egy szobát. Ezt nem úgy tesszük, hogy bezárjuk az ajtókat és ablakokat, majd bedobunk a helyiségbe valamilyen tisztítószert. Szélesre tárjuk őket és engedjük, hogy a menny megtisztító légköre beáramoljon…A benyomások és érzések ablakát ki kell tárnunk a menny irányába, az önzés és földies gondolkodás porát pedig ki kell engednünk rajta. Isten kegyelme ki kell hogy seperje az elme kamráit, a képzeletnek mennyei témákon kell elmélkednie, természetünk minden alkotóelemét pedig Isten Lelkének kell megtisztítania és megelevenítenie. (Ellen G. White Manuscript 3, 1892.)
Gondolatainkat határozottan el kell zárnunk attól, hogy olyan dolgok felett elmélkedjék, melyek csak gyengítik és beszennyezik a lelket. A gondolatoknak és a szív elmélkedéseinek tisztáknak kell lenniük… Az elme nemes erőit azért adta nekünk az Úr, hogy mennyei dolgokon való elmélkedésre használjuk fel. Isten bőségesen gondoskodott arról, hogy a lélek folytonosan fejlődhessen az isteni életben…
Időnket és gondolatainkat a világ kicsinyes, közhelyes dolgaira fordítjuk, és elhanyagoljuk az örök életre vonatkozó magasabb rendű érdekeinket. Az elme nemes erői összezsugorodnak és elgyengülnek, mert nem gyakoroljuk őket olyan témákon való elmélkedéssel, melyek méltók, hogy rájuk összpontosítsuk figyelmünket. Ha isteni Példaképünk tökéletességén elmélkedünk, vágyakozni fogunk rá, hogy elváltozzunk és megújuljunk az ő képmásának tisztaságában. „Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.”. Arra kaptunk felszólítást, hogy vonuljunk ki a világból és határoljuk el magunkat tőle, hogy a Legfelségesebb fiai és leányai lehessünk. (The Review and Herald, June 12, 1888.)
