„Élt Úc földjén egy ember, akinek Jób volt a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő volt, és kerülte a rosszat.” (Jób 1:1)
Isten országának alapelve az önzetlenség, és Sátán ezt gyűlöli a leginkább, sőt, annak létét is tagadja. A nagy küzdelem kezdetétől fogva annak bizonyítására igyekezett, hogy az Isten tetteit mozgató elvek önzőek, és azóta is ugyanígy bánik mindenkivel, aki Istent szolgálja. Krisztusnak és mindazoknak, akik az ő nevét viselik, az a munkájuk, hogy cáfolják Sátán állítását. …
A föld történelmének már egészen a kezdetén feljegyezte számunkra Isten egy olyan embernek az életrajzát, akinek az életéért Sátán harcot indított. Jóbról, az Úz földjén élő pátriárkáról így tett bizonyságot a szívek Vizsgálója: „Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.”
Sátán ellene hozta fel gúnyos vádját: „Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van? …
Az Úr így szólt Sátánhoz: „mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet.”
Miután megkapta az engedélyt, Sátán elpusztított mindent, amivel csak Jób rendelkezett: nyájakat és gulyákat, szolgákat és szolgálólányokat, fiait és lányait, majd „megveré Jóbot undok fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig.”
A keserű pohárba még egy csepp került. Jób barátai a próbát a bűn megtorlásának vélték, tehát gonoszsággal vádolták őt, tovább terhelve amúgy is sebzett, roskadozó lelkét.
„Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok” – mondta, és úgy is lett. Türelmes kitartásával igazolta jellemét és ezzel együtt Isten jellemét is, akinek a képviselője volt. „Az Úr jóra fordította Jób sorsát… és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt… Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt” (Education, 154-156.)
