„Amikor elment onnan, megtalálta Elizeust, Sáfát fiát, amint tizenkét iga ökörrel szántott, és ő maga a tizenkettedikkel volt. Illés odament hozzá, és ráterítette a palástját.” (1Kir 19:19)
Illés próféta földi szolgálatának végéhez közeledett. Másvalakit kellett elhívni, hogy folytassa munkásságát. Útja során Illést észak felé irányították. Ahová csak nézett, a föld egyetlen ember birtokában volt- olyan ember kezében, aki nem hajtott térdet a Baálnak, akinek szíve töretlenül megmaradt Isten szolgálatában… A föld tulajdonosa Sáfát volt.
Illés figyelmét Elizeusra, Sáfát fiára irányították, aki a szolgákkal együtt tizenkét igás ökörrel szántott. Elizeus nem a sűrűn lakott városokban élt. Apja földművelő volt. Elizeus a városok és az udvarok tékozló életmódjától távol kapta neveltetését. Arra tanították, hogy szokásaiban az egyszerűséget kövesse és engedelmes legyen szülei és Isten iránt… Bár szelíd és nyugodt lelkületű volt, Elizeus nem volt ingatag jellem. Becsületesség, hűség, Isten szeretete és félelme jellemezte. Vezetői tulajdonságokkal rendelkezett, de ezzel együtt a szolgálók szelídségével is. Megedzette magát a kis dolgokban, hogy hűséges tudjon lenni a nagyobb megbízatásokban, hogy amikor majd Isten szélesebb körű szolgálatra hívja, készen álljon rá, hogy meghallja hangját.
Elizeus lakóhelyének környéke gazdag vidék volt. Rájött azonban, hogy ha teljeskörű képzésben akar részesülni, akkor bármilyen munkát el kell végeznie. Semmilyen tekintetben nem akart atyja szolgálóitól kevesebb tapasztalattal rendelkezni. Először megtanult szolgálni, hogy tudjon majd vezetni, irányítani és parancsolni is (The Youth’s Instructor, April 14, 1898.)
Ettől kezdve Illés helyét Elizeus töltötte be. Aki hű volt a kevesen, hűségesnek bizonyult a sokon is. (Education, 60.)
