„Elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek.” (Kol 3:13)
Jézus Krisztus vallása fejlődést jelent; azt jelenti, hogy állandóan szentebb és magasabb színvonalra kell benne törekedni. Az a keresztény, akinek szívét megérintette a Megváltó jellemének szépsége, gyakorlatra kell hogy váltsa, amit Krisztus iskolájában tanult. Krisztus iskolájának szorgos tanulóivá kell lennünk, naponta megtanulva tőle, amit tanít nekünk. (The Youth’s Instructor, September 13, 1894.)
Sohasem érjük el a jellem tökéletességét, ha nem figyelünk Isten hangjára és nem engedelmeskedünk tanácsainak. Ez az útmutatás nem csak azoknak szól, akiket nem értek megpróbáltatások, amik miatt testvéreik nemtetszését váltották volna ki, hanem azoknak is szól, akik megsebzettek, akik anyagi nehézségekkel küzdenek, vagy szidalom, kritika, a megértés hiánya és rosszindulatú ítélkezés tárgyai. Ezek nem engedhetik meg, hogy a gyűlölet beköltözzék szívükbe, nem ápolhatnak rossz érzéseket azok iránt, akik bántották őket…
Krisztushoz hasonlóan meg kell bocsátanunk ellenségünknek, és keresnünk kell az alkalmat, hogy megmutathassuk a minket bántóknak, hogy szeretjük őket, és amennyire rajtunk áll, jót teszünk velük… Ha a minket bántók továbbra is folytatják gonosz útjaikat…,erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megbékéljünk testvéreinkkel, követve a Biblia útmutatását, ahogyan Krisztus elrendelte. Ha testvéreink nem akarnak megbékélni, ne tegyük őket beszéd tárgyává, ne támadjuk őket, hanem bízzuk ügyüket az igaz Istenre, aki mindenkit igazságosan ítél. A fiatalok talán azt vallják, hogy nagy szeretettel viseltetnek Isten ügye iránt, ám miközben békétlenek embertársaikkal, békétlenné lesznek Istennel szemben is. Ezek a dédelgetett önző érzések tartják távol Isten áldását szívünkből és otthonunkból. Engedjük, hogy Krisztus szeretete elárassza és átalakítsa a jellemet, másként nem lehetünk Isten gyermekei. (The Youth’s Instructor, January 13, 1898.)
