„Csepegjen tanításom, mint az eső, hulljon a beszédem, mint a harmat, mint langyos zápor a gyenge fűre s mint enyhe permet a pázsitra!” (5Móz 32:2)
Krisztus tanúivá kell lennünk; hogy azok lehessünk, naponta növekednünk kell, hogy Krisztust teljesen visszatükröző férfiak és nők lehessünk. Kiváltságunk, hogy minden nap egyre inkább Hozzá hasonlóvá válhatunk. Akkor megkapjuk az erőt, hogy iránta való szeretetünket emelkedettebb, tisztább beszéddel fejezzük ki; gondolataink kiszélesednek és elmélyülnek, ítéletünk egészségesebb és megbízhatóbb lesz, tanúságtételünk pedig élettel telibbé és magabiztosabbá válik. Ne ápoljuk a földies nyelvezetet és ne folyjunk bele az emberek beszélgetéseibe, hogy Kánaán nyelvezete új és idegenszerű legyen számunkra. Krisztus iskolájában kell tanulnunk; sokan mégis megelégednek a nagyon alacsony szintű lelki tapasztalatokkal, mivel imádságukból és tanúságtételükből látszik, hogy igen csekély ismerettel rendelkeznek a lelki dolgokról. Az örök dolgokkal kapcsolatosan sokkal felületesebben hozunk ítéletet, mint mikor földi, időleges ügyeinkről van szó.
A keresztények hűséges tanulók kell hogy legyenek Krisztus iskolájában, hogy mindig egyre többet tanuljanak a mennyről, Isten szaváról és akaratáról; egyre jobban meg kell ismerniük az igazságot, és megtanulniuk, hogy miként használhatják fel hűségesen az ismeretet, melyre szert tettek. (The Youth’s Instructor, June 28, 1894.)
Beszédünk fő követelménye az, hogy tiszta, kedves és igaz legyen, a „belső kegyelmi ajándék külső megnyilvánulása”… A helyes beszéd elsajátítására a legjobb iskola az otthon.
A kedves szó olyan a léleknek, mint a harmat és a csendes eső. A Szentírás azt mondja Krisztusról, kegyelem áradt ajkára, hogy „…tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel” (Ésa 50:4). Az Úr nekünk is megparancsolja: „A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen” ( Kol 4:6), hogy „áldásos legyen a hallgatóknak” (Ef 4:29). (The Adventist Home, 435.)
