„Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fenn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van!” (2 Móz 20:4)
Teremtőnk a legnagyobb odaszentelődést és hűséget kívánja tőlünk. Minden, ami csökkenti Isten iránti szeretetünket, vagy akadályozza szolgálatát, ez által bálvánnyá válik. Egyeseknek a földjük, házuk vagy üzleti ügyeik a bálványaik. A pénzügyi vállalkozásaikat buzgósággal végzik, miközben Isten szolgálata másodlagossá válik. Az otthoni áhítatot elhanyagolják, a magányos imádságról megfeledkeznek. Sokan azt állítják, hogy igazságosan bánnak embertársaikkal, és úgy érzik, ezzel minden kötelességüknek eleget tettek. Azonban nem elegendő az utolsó hat parancsolat megtartása. Teljes szívünkkel kell szeretnünk Istent.
Sokan vannak olyanok, akiknek szíve annyira megkeményedett a jólétben, hogy megfeledkeznek Istenről és embertársaik szükségletéről. Állítólagos keresztények önmagukat fényezik ékszerekkel, láncokkal, drága külsőségekkel, miközben az Úr szegényei az életszükségletekben is hiányt szenvednek. Férfiak és nők, akik a Megváltó vére által igénylik a megváltást, elpazarolják eszközeiket, melyek lelkek megmentésének céljából bízattak rájuk, aztán pedig kelletlenül osztogatnak alamizsnát, és ezt is csak akkor teszik szabadon, amikor ezzel önmaguknak vívnak ki tiszteletet. Ezek bálványimádók. (The Signs of the Times, January 26, 1882.)
Minden, ami elfordítja az embert Istentől, bálvánnyá változik, és ez az oka annak, hogy olyan kevés erő van manapság az egyházban. (Ellen G. White Manuscript 2, 1893.)
A második parancsolat megtiltja, hogy az igaz Istent képek, szobrok, vagy bármilyen hasonmás formájában imádjuk… Az emberi elmét, ha elfordul Jahve végtelen tökéletességétől, inkább vonzza majd a teremtmény, mint a Teremtő. (Patriarchs and Prophets, 306.)
Isten minden szív vizsgálója. Különbséget tesz az őszinte szívű szolgálat és a bálványimádás között. (Ellen G. White Manuscript 126, 1901.)
