„Sietek, és nem mulasztom el, hogy megtartsam parancsolataidat.” (Zsolt 119:60)
Az Isten törvénye iránti engedelmesség az emberben szépséges jellemet fejleszt, ami összhangban van mindennel, ami tiszta, szent és szeplőtelen. Az ilyen ember élete világossá teszi Krisztus evangéliumának üzenetét. Krisztus irgalmának és a bűn hatalmából való szabadításának elfogadása helyreállítja Istennel való kapcsolatát. Élete, amint megtisztul a hiábavalóságtól és önzéstől, Isten szeretetével telik meg. Az Isten törvénye iránti napi engedelmessége olyan jellemmel ruházza fel őt, mely örök életet biztosít számára Isten országában.
Földi életével a Megváltó a megszentelt élet példáját nyújtja nekünk, mely a miénk is lehet, ha napjainkat arra szenteljük, hogy jót tegyünk a szükséget szenvedő lelkekkel. Kiváltságunk, hogy örömet hozzunk a szomorkodóknak, világosságot a sötétségben levőknek, és életet a vesztükbe rohanóknak. Ez az Úr üzenete hozzánk: „Miért álltok egész nap tétlenül? Munkálkodjatok, amíg nappal van, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.” Minden kimondott szó és minden véghezvitt cselekedet, mellyel mások boldogságát mozdítottuk elő, a saját boldogságunkat is előmozdítja és életünket a Krisztuséhoz teszi hasonlóvá.
Napi kötelességeinket örömmel kell fogadnunk és teljesítenünk. Legfőbb kötelességünk, hogy szavainkkal és magatartásunkkal bemutassunk egy olyan életet, mely felfedi a mennyei jellemtulajdonságokat. Az élet Igéjét azért kaptuk, hogy tanulmányozzuk és a gyakorlatban megvalósítsuk. Cselekedeteinknek szigorú összhangban kell állniuk a mennyek országa törvényével. Akkor a menny jóváhagyja munkánkat, és talentumaink, melyeket Isten szolgálatába állítunk, még jobban megsokszorozódnak és még hasznosabbá válnak. A megszentelt élet fényleni fog a világ erkölcsi sötétsége közepette, veszendő lelkeket vezetve az Ige igazságához…
A világnak adott ajándékában Isten megmutatta, mennyire szeretné, hogy életünkben hordozzuk mennyei állampolgárságunk jegyeit azáltal, hogy az elnyert világosság minden sugara az embertársainkért végzett jócselekedetekből ragyogjon elő. (Ellen G. White Manuscript 49, 1907.)
