„Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy az ő egyszülött Fiát küldte el Isten a világra, hogy éljünk általa.” (1Jn 4:9)
A teremtő hatalom minden megnyilatkozása a végtelen szeretet kifejezése. Isten uralkodása magában foglalja az áldások teljességét minden teremtett lény számára. A zsoltáríró így szól erről:
„A te karod hatalommal teljes, a te kezed erős, a te jobbod méltóságos. Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orczád előtt. Boldog nép az, a mely megérti a kürt szavát; a te orczádnak világosságánál jár ez, oh Uram! A te nevedben örvendeznek egész nap; és a te igazságodban felmagasztaltatnak. Mert az ő erejöknek ékessége Te vagy… Mert az Úr a mi paizsunk, és Izráelnek Szentje a mi királyunk.” (Zsolt 89:14-19)
A jó és rossz közötti nagy küzdelem története – attól az időtől fogva, hogy a mennyben elkezdődött, a lázadás végső vereségéig és a bűn teljes kiirtásáig – szintén Isten változhatatlan szeretetét bizonyítja… Mivel Isten kormányzásának alapja a szeretet törvénye, ezért minden értelmes lény boldogsága az igazság nagy alapelveivel való teljes összhangjától függ. Isten minden teremtményétől szeretetszolgálatot kíván – olyan szolgálatot, amely az Ő jellemének méltánylásából fakad. Nem leli örömét a kikényszerített engedelmességben… Ameddig minden teremtett lény szeretetből engedelmeskedett, mert szerette Istent, az egész világegyetemben tökéletes összhang uralkodott. A mennyei sereg boldogan teljesítette Teremtője akaratát. Örültek, hogy dicsőségét tükrözhették és őt dicsőíthették. És amíg az Isten iránti szeretet mindennél fontosabb volt, az egymás iránti szeretetet bizalom és önzetlenség jellemezte. Semmiféle disszonáns hang nem zavarta meg a menny harmóniáját. (Patriarchs and Prophets, 33-35.)
