„Hogy megismertessék most a mennyei fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által Isten sokféle bölcsessége.” (Efézusi levél 3,9–10)
Miért engedtetett meg a nagy küzdelem folytatása a korszakokon át? Miért nem pusztította el Isten Sátánt már lázadása kezdetén? Azért, hogy a világ meggyőződjék Isten igazságosságáról a gonosszal való bánásmódja alapján, és a bűn elnyerje örök kárhoztatását. A megváltás tervében olyan mélységek és magasságok rejlenek, amelyeket még az örökkévalóságban sem tudunk kimeríteni soha, s oly csodák, melyekbe az angyalok is vágyakoznak betekinteni – amint Péter apostol első levelében olvassuk (1,12). A teremtett lények közül csak a megváltottak ismerik tapasztalatból a bűnnel vívott valóságos küzdelmet, ők munkálkodtak együtt Jézus Krisztussal, és amit még az angyalok sem tudtak megtenni: Megváltónk szenvedéseinek részeseivé lettek. (…)
„Együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyei helyekre…, hogy megmutassa a következő időkben az Ő kegyelmének gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.” (Efézusi levél 2,6–7) (Nevelés, 308. o.)
Amikor a megmentett nemzetek Megváltójukra tekintenek, elragadó énekbe kezdenek, látva az Atya örökkévaló dicsőségének fényét Krisztus arcán, s trónját, amely öröktől fogva és mindörökké fennáll. Tudják, hogy királyságának nem lesz vége soha. (…)
Isten jellemében az irgalmasság, gyengédség és atyai szeretet szentséggel, igazsággal és hatalommal társul. Ha majd szemléljük trónjának fenségét, meglátjuk jellemének szeretetteljes megnyilatkozásait, és megértjük – mint soha azelőtt – e kedves megszólítás jelentősét: „Mi Atyánk!” (…)
Megváltónk győztes harcot vívott a sötétség hatalmai ellen, s győzelme örömet hozott a megváltottak számára és Isten dicsőségét szolgálja az örökkévalóságon át. (A nagy küzdelem – Korszakok nyomában, 651–652. o.)
