„Az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek, örök öröm fejükön, vigasságot és örömet találnak, s eltűnik a fájdalom és sóhaj.” (Ésaiás könyve 35,10)
Isten éjfélkor nyilvánítja ki hatalmát népe megszabadításáért. A Nap felragyog, és teljes erejében fénylik. Jelek és csodák követik egymást. A gonoszok csodálattal és rémülten nézik e jeleneteket, mialatt az igazak ünnepélyes örömmel szemlélik szabadulásuk jeleit. Úgy tűnik, mintha a természetben megváltozott volna a rend. A folyók megállnak. Sűrű, sötét felhők tornyosulnak, és egymásba torlódnak. A haragos ég közepén egy leírhatatlan dicsőségű, tiszta hely látszik, ahonnan Isten szava sok vizek zúgásához hasonlóan hangzik, ezt mondván: „Meglett!”
Ez a hang megremegteti az eget és a földet. Hatalmas földrengés következik, „amilyen nem volt, amióta emberek vannak a földön, ilyen földindulás, ilyen nagy” (Jelenések könyve 16,18). Az égbolt megnyílik, majd bezárul. Mintha átvillanna rajta az Isten trónjától áradó dicsőség. A hegyek inognak, mint a nádszál a szélben, és sziklák hevernek szétszórva mindenütt. (…)
A sírok megnyíltak, és „sokan azok közül, akik alusznak a föld porában (…), felkelnek, némelyek örök életre, mások gyalázatra és örökkévaló utálatosságra.” (Dániel könyve 12,2) Mindazok, akik a harmadik angyal üzenetének hitében haltak meg, megdicsőülten jönnek elő sírjukból, hogy meghallják a békeszövetség szavait, amelyet Isten köt azokkal, akik megtartották törvényét. (…)
Isten hangja hallatszik az égből, s kijelenti Jézus eljövetelének napját és óráját, és megköti népével az örök szövetséget. Szavai a leghangosabb mennydörgéshez hasonlóan zengnek végig a földön. Isten Izráele fölfelé figyelve várakozik. A hívők arca Isten dicsőségétől ragyog és fénylik, mint Mózes arca, amikor a Sínai-hegyről alájött. A gonoszok nem tudnak rájuk tekinteni. Amikor pedig Isten kimondja az áldást azok felett, akik a szombat megszentelésével megdicsőítették Istent, hangos diadalkiáltás hangzik fel. (A nagy küzdelem – Korszakok nyomában, 636–640. o.)
