„Most tudom biztosan, hogy az Úr elküldte angyalát, és megszabadított Heródes kezéből.” (Apostolok cselekedetei 12,11)
Pétert egy sziklába vágott cellába zárták, amelynek ajtóit erősen bezárták és elreteszelték. Azonban a zárak és reteszek, s a római őrség, amelyek hatásosan elzárták az emberi segítség minden lehetőségét, még teljesebbé tették Isten győzelmét Péter megszabadításában.
Elérkezett a Péter kivégzése előtti utolsó éjszaka. Azonban a mennyből egy hatalmas angyal érkezett az apostol kiszabadítására. Az angyal belép a cellába, ahol Péter békés álmát alussza.
Amíg nem érzi az angyal kezének érintését és nem hallja hangját: „Kelj fel gyorsan!” – nem ébred fel, nem látja, hogy a cellát mennyei fény világítja meg, és egy angyal áll előtte nagy dicsőségben. Gépiesen engedelmeskedik az angyal szavának, s amikor felkel és felmelegíti kezét, alig ébred tudatára annak, hogy a láncok leestek csuklóiról.
Az angyal az ajtó felé megy. A szokása szerint beszédes Péter most néma a csodálkozástól. Átmennek az őrségen, és elérik az erősen elreteszelt ajtót, amely magától kitárul, majd azonnal újra bezárul.
Elérik a második ajtót, amely a sarokvasak csikorgása és a vaszárak zörgése nélkül nyílik meg. Ugyanígy mennek át a harmadik kapun, és az utcán találják magukat… Az angyal elöl megy, ragyogó fényességtől körülvéve. Így haladnak át az első utcán, és akkor az angyal – küldetését befejezve – hirtelen eltűnik.
Ma ugyanúgy, mint az apostolok napjaiban, mennyei küldöttek járják be a városokat, falvakat. Nem láthatjuk őket, mégis velünk vannak, és vezetnek, irányítanak, oltalmaznak bennünket. (Az apostolok története, 146–153. o.)
