„Nabukodonozor (…) így szólt a tanácsosaihoz: Nem három férfit vetettünk a tűz közepébe megkötözve? E szavakkal feleltek: Bizonyára, óh király. Ő így válaszolt: Íme, négy férfit látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem nincs rajtuk, és a negyediknek ábrázata olyan, mint Isten Fiáé.” (Dániel könyve 3,24–25)
A három héber fiatal életében végbement a valódi megszentelődés. Aki igazán elvhű, nem áll meg, hogy fontolgassa a következményeket, ha ragaszkodott meggyőződéséhez. Nem kérdezi: „Mit gondolnak rólam az emberek, ha ezt cselekszem? Hogyan befolyásolja a boldogulásomat, ha ezt teszem?” Isten gyermekei a leghőbb vágyakozással igyekeznek megismerni Isten akaratát, hogy cselekedeteik által megdicsőíthessék Őt. Teremtőnk bőségesen gondoskodott arról, hogy követőinek szívét és életét az isteni kegyelem uralja, s így fénylő lámpások lehessenek a világban.
A hűséges héber ifjak igen műveltek voltak, de sem ez, sem magas tisztségük nem feledtette el velük Istent. Képességeiket átadták az isteni kegyelem megszentelő befolyásának. Állhatatosságuk által dicsőítették a Teremtőt, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívta el őket. Csodálatos szabadulásukban Isten hatalma nyilatkozott meg az összegyűlt tömeg előtt. Jézus melléjük állt a tüzes kemencében, és jelenlétének dicsősége meggyőzte a büszke babiloni királyt, hogy Ő nem lehet más, csak Isten Fia. A menny dicsősége ragyogott Dániel társai arcán, míg végül mindenki megismerte azt a hitet, amely megnemesítette életüket és megszépítette jellemüket. (…)
Milyen áldott tanítást kapnak ezekből az igékből a félénk szívűek, akik Isten ügyében gyáván ingadoznak! A hűséges, állhatatos jellemű héber fiatalok a megszentelődés példáját nyújtják számunkra. (The Sanctified Life, 29–30. o.)
