„A békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől, és kérem Istent, hogy egész értelmeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül őrizze meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.” (Thesszalonikabelieknek írt I. levél 5,23)
A Szentírásban elénk tárt megszentelődés egész lényünket magában foglalja: értelmünket, testünket és lelkünket. Pál imádkozik azért, hogy a thesszalonikai gyülekezet részesülhessen ebben a nagy áldásban.
Az igazi megszentelődés teljes alkalmazkodás Isten akaratához. A lázadó gondolatokat és érzéseket legyőzzük, és Jézus hangja új életet ébreszt bennünk, amely átjárja egész lényünket. Akik megszentelődtek, nem teszik mércévé a saját véleményüket, nem emelik magukat ítélőbírákká. Nem vakbuzgók, nem önigazultak, inkább mindig amiatt aggódnak, hogy egy ígérettől eleshetnek, ha nem teljesítik az ígéret beteljesedésének mennyei feltételeit.
A bibliai megszentelődés nem valamiféle erős érzelmi felindulás. Félrevezető, ha az érzéseinket tesszük próbakővé. Ha emelkedettnek vagy boldognak érzik magukat, sokan azt gondolják, hogy megszentelődtek. Azonban sem a boldogság érzete, sem az öröm hiánya nem bizonyítja a megszentelődésünket, sem azt, hogy nem szentelődtünk meg. Azonnali megszentelődés nem létezik. A valódi megszentelődés mindennapi munka, amely egész életünkön át tart. Akik küzdenek a mindennapi kísértések ellen, és legyőzik bűnös hajlamaikat, törekszenek szívük és életük megszentelődésére, nem kérkednek azzal, hogy megszentelődtek. Éhezik és szomjúhozzák az igazságot. A bűn teljességgel visszataszító számukra. (The Sanctified Life, 7–9. o.)
