„Mezítelen voltam, és felruháztatok engem.” (Máté evangéliuma 25,35–36)
Jézus Krisztus így szól hozzánk: Éhes és szomjas voltam. Idegen voltam. Én voltam a beteg, és én voltam börtönben. Mialatt te a szekrényedet teleraktad ruhákkal, én hiányt szenvedtem. Amíg te élvezeteknek hódoltál, addig én börtönben sínylődtem. (…)
Amikor néhány falat kenyeret kiosztottál az éhező szegényeknek, és silány ruhákat adtál nekik, hogy védekezhessenek a metsző hideg ellen – gondoltál-e arra, hogy a dicsőség Urának adod? Életed minden napján közel voltam hozzád a szenvedők személyében, de te nem kerestél fel engem. Nem akartál velem közösségre lépni. Így én sem ismerlek téged. (Jézus élete, 639. o.)
A keresztény világban sokat költenek díszekre, ékszerekre, amelyek ára elegendő volna minden éhező táplálására, a ruhátlanok felöltöztetésére nagy- és kisvárosainkban – anélkül, hogy a szelíd és alázatos Jézus hitvalló követőinek meg kellene fosztaniuk magukat a megfelelő eledeltől és ruházattól. Mit fognak mondani ezek a keresztények, gyülekezeti tagok, amikor Isten nagy napján szemben állnak majd a szegényekkel, szenvedőkkel, özvegyekkel és árvákkal, akik nélkülözték a legalapvetőbb dolgokat is, miközben Krisztus állítólagos követői szükségtelen ruházatra és díszítésekre adták javaikat – olyasmikre is, amiket Isten Igéje kifejezetten megtiltott –, holott anyagi eszközeik elegendők lettek volna a szegények minden szükségletének betöltésére. (Review and Herald, 1878. november 21.)
Ésaiás könyvének 58. fejezete világosan elénk tárja azt a munkát, amelyet Isten népének el kell végeznie – Krisztus lelkületével. Törjünk össze minden igát, tápláljuk az éhezőket, és öltöztessük fel a ruhátlanokat! Ha Isten törvényének alapelveit betöltve azt tesszük, amire az irgalmasság és szeretet késztet bennünket, akkor Isten jellemét mutatjuk be a világnak, és elnyerjük a menny áldását. (Review and Herald, 1895. augusztus 20.)
