„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek!” (János evangéliuma 13,34)
Az udvariasság, előzékenység értékét túl kevésre becsülik. Sokan, akik tiszteletet érdemelnek őszinteségükért és becsületességükért, nagy hiányosságot mutatnak a szívélyességben. E fogyatékosság megrontja saját boldogságukat is, és csökkenti a másokért végzett szolgálatuk értékét és hatásosságát. Az udvariatlan emberek gyakran feláldozzák az élet legkedvesebb és leghasznosabb tapasztalatait csupán a meggondolatlanságuk miatt. (Nevelés, 240. o.)
A Szentírás figyelemre méltó példákat mutat be az udvariasságról. Ábrahám Isten embere volt: amikor felütötte sátrát, azonnal áldozati oltárt is emelt, és meghívta Istent, hogy lakozzon nála. Ábrahám udvarias, előzékeny ember volt. Életét nem rontotta meg az önzés, amely annyira visszatetsző bárki jellemében, és sértő Isten szemében. Figyeljük meg Ábrahám magatartását, amikor elválni készült Lóttól! Lót, az unokaöccse sokkal fiatalabb volt nála, így a föld választásának joga Ábrahámot illette. Barátságossága mégis arra indította, hogy feladja jogát, és megengedte Lótnak, hogy azt a vidéket válassza magának, amely a legkívánatosabbnak látszott előtte. Figyeljük meg Ábrahámot, amint üdvözli a három utazót a hőségben, és sietve gondoskodik szükségleteikről. Figyeljük meg, amikor üzleti tárgyalást folytat Kéth fiaival, hogy sírhelyet vásároljon Sára számára. Bánatában sem feledkezik meg az udvariasságról: meghajlik előttük, habár ő Isten nemes embere. Ábrahám tudta, mi az igazi udvariasság, és mivel tartozik felebarátainak. (Review and Herald, 1885. szeptember 8.)
Felejtsük el önmagunkat! Keressük az alkalmakat, hogy másokat felvidítsunk, enyhítsük bánatukat, terheiket a kedvesség és szeretet kicsiny cselekedeteivel. Az otthon szokásunkká váló figyelmesség és udvariasság kiterjed a családi körön kívül is, és boldoggá teszi az életünket. (Bizonyságtételek, III. köt., 539–540. o.)
