„Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyengédek legyenek, teljes szelídséget tanúsítván minden ember iránt.” (Titusz 3, 2.)
Az igazi udvariasság lényege az, hogy figyelmességet tanúsítunk mások iránt. A helyes nevelés az, amely együttérzésre és kedvességre tanít. Ha a fiatalokat nem oktatjuk arra, hogy tiszteljék szüleiket, értékeljék jó tulajdonságaikat, türelemmel hordozzák gyengeségeiket, és segítsék őket, az ilyen nevelés teljesen hiábavaló. Alakítsuk őket figyelmessé, gyengéddé, nagylelkűvé, és segítőkésszé ifjak, öregek és szerencsétlenek iránt, és mindenkivel szemben előzékennyé.
A finom gondolkodást és modort legjobban Isten iskolájában tanulhatjuk meg. Isten szeretete, amely átjárja szívünket, megadja jellemünknek azt a nemesbítő érintést, amely átalakít az Ő hasonlatosságára. Ez a nevelés mennyei méltósággal és valódi kedvességgel ruház fel bennünket. Jó természetet, szelíd modort plántál belénk, amely sokkal értékesebb, mint a divatos érintkezési formák felületessége.
A Biblia udvariasságra szólít fel és sok szemléltető példával mutatja be az önzetlenség lelkületét, a szelídség kegyelmi ajándékát, a megnyerő természetet, amely az igazi előzékenységet jellemzi. Ezek a tulajdonságok csak visszatükröződései Krisztus jellemének. A világnak minden gyengédsége és udvariassága Őtőle származik még azok között is, akik nem ismerik az Ő nevét. Isten azt akarja, hogy ezek a tulajdonságok tökéletesen jellemezzék az Ő gyermekeit. Célja az, hogy az emberek ezekben is az Ő szépségét szemléljék. (Nevelés, 241-242.)
A szelídség és szépség ragyogó sugarai áradtak szét Megváltónk mindennapi életéből. (…) Azokat, akikben Krisztus lakik, isteni légkör veszi körül. Tisztaságuk fehér ruhája Isten kertjének jó illatát árasztja. (MYP . 420.)
