„E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett? Az pedig ezt mondta: Az, aki könyörült rajta. Jézus azért így szólt hozzá: Menj el és te is akképpen cselekedjél.” (Luk 10, 36-37.)
Krisztus azért jött, hogy lerontson minden válaszfalat. Eljött megmutatni, hogy szeretetének és kegyelmének ajándéka olyan végtelen, mint a levegő, a világosság és a záporeső, amely megöntözi a földet. (…) Ő nem tett különbséget szomszéd és idegen, barát vagy ellenség között. (…)
Egy embert sem került el (…) Bármilyen társaságban volt, úgy tanította őket, amely megfelelt az időnek és a körülményeknek. Jézus tudta, hogy nagyon nagy szükségük van együttérzésére és megértő szeretetére, mert mindnyájuknak fáj a sok sérelem és elhanyagolás, amelyet az emberek egymásnak okoznak. Igyekezett reményt adni a legnyersebb, legkevesebbet ígérő embernek is, és biztosította arról, hogy feddhetetlen és ártatlan lehet, és olyan jellemet fejleszthet, amely Isten gyermekévé teszi őt.
Gyakran találkozott olyanokkal, akik Sátán uralma alatt vergődtek, és nem volt erejük ahhoz, hogy kiszabaduljanak tőréből. Az ilyen elcsüggedt, beteg, megkísértett lelkekhez Jézus a leggyengédebb szánalom szavait szólta, amelyekre éppen szükségük volt, és amelyeket megérthettek. Másokat, akik nehéz harcot vívtak a lelkek ellenségével, kitartásra buzdított, és bátorította őket, hogy győzni fognak. (…)
Habár Jézus zsidó volt, mégis előítéletek nélkül viszonyult a szamaritánusokhoz. (…) Házukban aludt, asztaluknál velük étkezett, utcáikon tanított és a legnagyobb kedvességgel és előzékenységgel bánt velük. Miközben magához vonta szívüket az emberi rokonszenv kötelékeivel, isteni kegyelme által elhozta számukra az üdvösséget, amit saját népe fiai megvetettek. (Medical Herald – 25-26.)
