„Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok, de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekedést is megadja, hogy elszenvedhessétek.” (Korinthusi I. levél 10,13)
Krisztus soha nem hagyja el azt, akiért meghalt. Mi elhagyhatjuk Őt és legyőzhet bennünket a kísértés, de Krisztus sohasem képes elfordulni arról, akiért saját élete árán a váltságdíjat lefizette. Ha lelki szemeink megnyílnának, láthatnánk, amint az emberek görnyednek próbáik alatt, és lesújtja őket a bánat, meg vannak terhelve, mint a szekér a kévék alatt, csüggedésükben már a halált kívánják. Az angyalok azonban a megkísértettek segítségére sietnek. A menny angyalai visszaszorítják a gonosz seregeit, amelyek körülveszik ezeket az embereket, akik mintegy a szakadék szélén állnak. A két sereg közötti harc éppen olyan valóságos, mint az ezen a világon viaskodó hadseregeké, és e lelki harc eredményétől örök sorsok függnek.
Hozzánk is szólnak a Péterhez intézett szavak: „Sátánnak reád van vágyódása, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” (Lukács evangéliuma 22,31) (Gondolatok a hegyi beszédről, 172–173. o.)
Válság felé közeledünk, álljuk ki a próbát, ragadjuk meg a Mindenható kezét! Csak egy nap van előttünk, amelynek próbáit át kell élnünk, és ha megismerjük Istent, Ő erőt ad nekünk ahhoz, ami holnap következik. A kegyelem elegendő minden napra, és minden napon kivívhatjuk a győzelmet. Velünk lesz a Mindenható ereje, mert felöltöttük Krisztus igazságának fegyverzetét. Nekünk is ugyanazon Istenünk van, mint aki az elmúlt korszakokban munkálkodott népéért. Jézus mellettünk áll, így nem kell ingadoznunk. Amikor szembesülünk a nehézségekkel, Isten erejét is elnyerjük a próbákban. Teremtőnk segít bennünket, hogy megálljunk az Ő Igéjében való hitünkben, és ha testvérként egyek leszünk egymással (János evangéliuma 17,11–23), Ő különleges hatalommal fog munkálkodni értünk. (Review and Herald, 1890. április 29.)
