„Ama napon Teremtőjére tekint az ember, és szemei Izráel szentjére néznek.” (Ésa 17:7)
Az örökkévalóság kincseit Jézus Krisztus őrizetére bízta az Atya, hogy azoknak adja, akiknek akarja. Milyen szomorú, hogy sokan szem elől tévesztik azt a drága kegyelmet, amelyet a Jézus Krisztusban való hit kínál a számukra. Jézus azoknak fogja adni a mennyei kincseket, akik hisznek benne, akik rátekintenek, és benne lakoznak. Jézus, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, nem ismert határt és korlátot arra nézve, hogy a Menny kincseit azokra árassza, akikre akarja. Nem magasztalja és dicsőíti a világ nagyjait, akiket hízelgéssel és elismeréssel vesznek körül. Választott és különleges népét hívja, azokat, akik szeretik és szolgálják Őt, hogy jöjjenek hozzá, és kérjenek, és Ő az élet kenyerét adja nekik, valamint az élet vizét, amely örök életre buzgó kútfő lesz bennük.
Jézus elhozta világunkba Isten összegyűlt kincseit. Mindazokat örököseinek tekinti, akik hisznek benne. Kijelenti, hogy hatalmas lesz azok ajándéka, akik az Ő nevéért szenvednek.
Ez a világ csak kis atomja a végtelen világegyetemnek, amely felett Isten uralkodik, mégis, ez a kis, elbukott világ értékesebb a szemében, mint a kilencvenkilenc, amely nem tért a rossz útra. Ha Istenben bízunk, nem engedi meg, hogy Sátán kísértéseinek játékszerei legyünk. Isten azt akarja, hogy minden ember, akiért Krisztus meghalt, a szőlőtőke részévé váljon, ahonnan a táplálékát kapja. Mi teljesen és tökéletesen Istentől függünk, s ez a tudat tegyen nagyon alázatossá, s éppen tőle való függésünk következtében, fokoznunk kell Isten-ismeretünket. Isten azt akarja, hogy vessünk el minden önzést, járuljunk hozzá, nem mint önmagunk urai, hanem mint az Úrnak megvásárolt tulajdonai.
Isten elismer és felemel minden igaz szívű, komoly embert, aki Krisztus kegyelmének tökéletességében jár előtte… Képesek vagyunk-e odaadó és megszentelt elismeréssel tekinteni Isten ígéreteinek erejére? Tudjuk-e azokat saját magunkra alkalmazni? Nem azért, mert méltók vagyunk, hanem mert Krisztus a méltó; nem azért, mert igazak vagyunk, hanem mert élő hit által megragadjuk Krisztus értünk megnyilvánuló igazságát.
