„Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.” (Zsid 2:18)
Bárcsak megértenénk e két szó jelentőségét: „szenvedett, megkísértetvén”. Noha mentes volt a bűn szennyétől, szent természetének kifinomult érzékenysége kimondhatatlanul fájdalmassá tette számára a gonoszsággal való érintkezést. Emberi természete mégis szemtől szemben állt a fő csalóval, és egymagában visszaverte trónjának ellenségét. Egyetlen gondolat erejéig sem lehetett rábírni, hogy engedjen a kísértés hatalmának.
Micsoda látvány a Menny számára! Krisztus, aki a bűnnek legkisebb csíráját sem ismerte, felvette az emberi természetet annak megromlott állapotában. Halandó ember nem képes felfogni ennek a megalázkodásnak a mértékét. Isten – megalázva Önmagát – megjelent testben. Micsoda elgondolkodtató téma ez! Méltó az alapos elmélyülésre! Krisztus, a mennyei Fenség, ennek ellenére igen alacsonyra ereszkedett. Méltóságából és dicsőségéből azonban semmit nem vesztett. Szegénység és hatalmas megaláztatás övezte az életét. A mi érdekünkben lett szegénnyé, hogy szegénysége által gazdagok lehessünk.
A világ elveszítette eredeti jóságát. Általánossá vált a hitehagyás és az erkölcsi romlottság. Jézus élete szüntelen fárasztó munka volt. Az isteni jóság és önzetlen szeretet lelkületével itatta át az embereket, hogy ezáltal visszaállítsa őket eredeti állapotukba. Noha a világban volt, mégsem volt a világból való. Soha nem szűnő fájdalmat jelentett számára, hogy azzal az ellenségeskedéssel, alantassággal és tisztátalansággal kellett érintkeznie, amelyet Sátán hozott a világba. Azonban munka várt rá. A Menny és a Föld összekötése révén összhangba kellett hoznia az embert az isteni tervvel. Krisztus semmi áldozatot nem tekintett túl nagynak e cél elérése érdekében. „Hozzánk hasonlóan mindenekben megkísértetett” (Zsid 4:15). Sátán minden lépésénél készen állt megtámadni Őt. A legádázabb kísértések záporoztak arra, „aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott” (1Pét 2:22). „Szenvedett, megkísértetvén”, és szenvedésének mértéke arányban volt szentségének tökéletességével. A sötétség fejedelme azonban nem tudta bűnre csábítani. Egyetlen gondolat vagy érzés erejéig sem engedett a kísértéseknek.
