„Féljen az Úrtól mind az egész Föld, rettegjen tőle minden földi lakó.” Zsolt 33:8
A szent angyalok nemtetszését és megvetését váltotta ki az a tiszteletlen mód, ahogyan némelyek hatalmas Istenünk nevét a szájukra vették. Az angyalok hatalmas áhítattal mondják ki ezt a nevet, s közben eltakarják orcájukat. Krisztus neve is oly szentséges számukra, hogy azt is csak mélységes tisztelettel ejtik ki az ajkukon.
Az Isten iránti őszinte tiszteletre késztet végtelen nagyságának érzete és jelenlétének tudata. Mélységesen kellene a szívünkre hatnia, ha megérezzük a láthatatlan Isten jelenlétét. Az imádkozás órája és helye szent, mert Isten van ott. Ha magatartásunkban és viselkedésünkben tiszteletet tanúsítunk, elmélyül bennünk az az érzés, amely tiszteletre késztet. „…Szent és félelmes az ő neve” (Zsolt 111:9) – nyilatkoztatta ki a zsoltáríró. Amikor az angyalok kimondják ezt a nevet, eltakarják arcukat. Nekünk, elbukott, bűnös embereknek, micsoda tisztelettel kellene az ajkunkra vennünk Isten nevét!
Jó lenne, ha ifjú és idős egyaránt tanulmányozná, elmélkedne róla, és gyakran megismételné a Szentírás azon szavait, amelyek elmondják, hogyan tekintsék azt a helyet, amelyet Isten az Ő különleges jelenlétével tüntetett ki. Az égő csipkebokornál Isten megparancsolta Mózesnek: „…oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állsz, szent föld” (2Móz 3:5). Jákób az angyal látomásának szemlélése után így kiáltott fel: „Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam… nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja” (1Móz 28:16–17). „…az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész Föld!” (Hab 2:20)
„Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!” „…Ő alkotott minket, és nem magunk; az Ő népe és az Ő legelőinek juhai vagyunk. Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!” (Zsolt 95:3, 6;100:3-4)
