„Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.” (Zsid 12,2)
„»Ezeket beszéltem néktek – mondta Krisztus –, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem, és a ti örömetek beteljék.« (Ján 15,11)
Krisztus mindig maga előtt látta, mit fog eredményezni küldetése. Fáradozással és önfeláldozással teli földi életébe örömet hozott az a gondolat, hogy a sok erőfeszítés nem hiábavaló. Élete feláldozásával helyreállítja az emberiségben Isten képmását. Kiemel bennünket a porból, jellemünket saját jellemének mintájára újjáalakítja, és megszépíti dicsőségével.
Krisztus látta, hogy lelke miként gyötrődik majd, és elégedett volt. Megjelent szeme előtt a végtelenség, az örökkévalóság, és látta azok boldogságát, akik az Ő megaláztatása árán bocsánatban és örök életben részesülnek. Vétkeik miatt kapott sebeket, bűneik miatt törték Őt össze. Bűnhődött, hogy nekik békességük legyen, és az Ő sebei árán gyógyulnak meg. Hallotta az üdvözültek ujjongását. Hallotta a megváltottakat, amint éneklik Mózes és a Bárány énekét. Noha előbb vérrel kell megkeresztelkednie, és ártatlan lelkére nehezednek a világ bűnei, s bár kimondhatatlan lelki gyötrelem árnya borul reá, de az elé táruló örömért vállalta a keresztet, és nem gondolt annak szégyenével.
Ebben az örömben minden követője osztozni fog. Bármilyen csodálatos és dicső is lesz az örökkévalóság, nem minden jutalom van a végső szabadulásig fenntartva. Hit által már itt osztozhatunk a Megváltó örömében.” (Ministry of Healing, 504. o., A nagy Orvos lábnyomán, 364–365. o.)
„Akik befogadják Őt, azoknak hatalmat ad, hogy Isten fi aivá válhassanak, hogy végül Isten övéinek fogadja be őket, s Vele lakjanak az örökkévalóságon át. Ha ebben az életben hűségesek Istenhez, végül »látni fogják arcát és homlokukon viselik nevét«. Mi más a menny boldogsága, mint látnunk az Urat? Mi lehetne nagyobb boldogság a bűnösök számára, akiket Krisztus kegyelme mentett meg, mint látni Istent, s Atyjuknak ismerni Őt?” (Bizonyságtételek VIII., 268. o.)
